Illés Zoltán – A Fidesz környezetpolitikusa, Terézváros parlamenti képviselője

Sajtószoba

Péntek déltől újra termel a Mal Zrt.


Péntek déltől újra termel az ajkai timföldgyárat üzemeltető, állami felügyelet alatt működő Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. - közölte a vállalatot felügyelő kormánybiztos szóvivője csütörtökön Kolontáron az MTI-vel.

Petróczi Tímea elmondta: a hatósági engedélyek igazolják, hogy a gyár biztonságosan működik. A szóvivő tájékoztatása szerint a cég felügyelői már valamennyi dokumentumot átvették. Az újraindított termelés során keletkező vörösiszapot egy új, eddig még nem használt, de a szükséges engedélyekkel rendelkező tározóba fejtik.

A működés beindításához már korábban felfűtötték a gépeket. Az ajkai timföldgyárban október 5-én állították le a termelést, miután Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár azonnali hatállyal felfüggesztette a Mal Zrt. termelői tevékenységét a vörösiszap-katasztrófa miatt. A cég a múlt héten és az utóbbi napokban is többször kérte a termelés mielőbbi újraindítását. Október 10-én a Mal Zrt. azt közölte: ha az ajkai timföldgyár egy-két napon belül nem indul újra, a műszaki-technológiai károk olyan szintet érnek el, amelyek hosszú távon teszik lehetetlenné a termelést; ez pedig olyan mértékű piacvesztést okozhat, amely kétségessé teszi a gyár életképességét, és így a helyreállítást és a kárelhárítást is. 

A Mal Zrt. Magyarország második legnagyobb alumíniumipari vállalkozása. Ma Magyarországon csak Ajkán folyik timföldgyártás. A Mal Zrt. 100 százalékban magyarországi magántulajdonban van, jegyzett tőkéje 3 milliárd forint. A vállalat több mint 1100 embernek ad munkát Ajkán és környékén.

(MTI-fidesz.hu)