Illés Zoltán – A Fidesz környezetpolitikusa, Terézváros parlamenti képviselője

Sajtószoba

Ellentét a minisztérium és a szakbizottság között


Mint ismeretes, Pepó Pál környezetvédelmi miniszter jelentős anyagi visszaélésekre hivatkozva felfüggesztette állásából a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóját. A minisztérium vizsgálatot indított a nemzeti park igazgatójának ügyében. Lapunk ezzel kapcsolatban kereste meg Illés Zoltánt, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának fideszes elnökét.


Illés Zoltán

- Bármennyire is megdöbbentőnek tűnik, jómagam - mint az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke - a mai napig nem tudom, hogy mi a vizsgálat tárgya - kezdte az interjút Illés Zoltán. - Semmifajta hivatalos megkeresés, értesítés, átirat az ügyben nem érkezett hozzám. Ennél még felháborítóbbnak tartom, hogy semmiféle előzetes konzultáció nem történt a döntés előtt. Úgy értesültem, hogy még Torgyán Józsefet is utólag értesítették erről a lépésről, tehát Pepó úr senkivel nem konzultált.
- Az államigazgatás hogyan szabályoz? Kellett volna-e a miniszternek előzetesen értesítenie az Ön által vezetett bizottságot?
- A parlamenti demokráciában a szakbizottságok, így az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága is, egyfajta felügyeleti szervként működik, tehát a bizottságnak feladata a kormány adott intézményét, így a környezetvédelmi tárcát ellenőrizni. A törvénykezés tekintetében a megfelelő törvényeket előkészíteni, illetve ezek kimunkálásában segédkezet nyújtani. Ezt mi rendre megtesszük, megtettük. Ugyanakkor nyilvánvalóan nincs kompetenciánk a napi kormányzati operatív döntésekben, és nincs hatalmunk a döntéseket meghozni. Optimális esetben egy jó kapcsolatnak kell lennie. Tavaly, a miniszter úr kinevezésekor azt mondtam neki, hogy az együttműködésünkben szeretném, ha az kiterjedne személyi, szervezeti és szakmai kérdésekre is.
Az elmúlt háromnegyed évben ezek a dolgok rendre elmaradtak. Lehet, hogy meg fog lepődni, de az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága az 1995-ben megszületett törvényt három ponton módosítani kívánja. Ezt a módosítást például már az önkormányzati bizottság is teljesen elfogadta, a gazdasági bizottság a jövő héten fogja tárgyalni, valószínűleg támogatja. Ehhez képest a környezetvédelmi tárca nem támogatja. Arra való hivatkozással, hogy olyan jól és részletesen kidolgozott az az országgyűlési határozattervezet, amit benyújtottunk, hogy ezt igazából nekik kellett volna megcsinálni. Én most bejelentem: készséggel visszavonjuk az országgyűlési határozattervezetet, ha saját maga hajlandó benyújtani.
- Nem apró kommunikációs problémának minősíti ezt?
- A természetvédelem és a környezetpolitika területén kialakult helyzet miatt kértem a minisztert, hogy számoljon be a bizottságnak, és természetesen ezen belül fel fog merülni az Aradi-ügy is. Számomra például az is elfogadhatatlan, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatói pozíciójába egy olyan 30 év körüli fiatalembert akarnak ültetni, akinek pénzügyi revizori tapasztalatai vannak, és semmi köze nem volt idáig a természetvédelemhez.
- Mi a személyes véleménye Aradi úr tevékenységéről?
- Természetvédelem területén megtett munkásságát nagyon nagyra értékelem. Ugyanakkor - mivel nem ismerem a vizsgálat tárgyát - csak annyit tudok mondani: ha Aradi Csaba bármi törvénytelenséget elkövetett, és az bebizonyosodik, akkor természetesen nem bújhat ki ő sem a törvény alól. Ez elvi kérdés. Ha alaptalan a vád, akkor Torgyán József elnök úrnak kell levonni a konzekvenciát, és azért neki, mert ő az „erős ember” a kisgazda pártban, és nyilvánvaló, hogy az ő szavától függött, hogy a környezetvédelmi tárca vezetőjeként Pepó Pál került kinevezésre.
- Tizenöt nappal meghoszszabbították az Aradi -ügy vizsgálati idejét.
- Remélem, hogy Pepó úr nem azért taktikázik, hogy ne jöjjön el a bizottsági meghallgatásra azzal a kifogással, hogy nincs még lezárva a vizsgálat. A jövő szerdán meg fogom kérdezni a napirendi pont kapcsán, hogy van-e itt egy Pepó Pál nevezetű miniszter, és amennyiben nem jelentkezik, akkor hiába küldi oda az embereit, a témát leveszem a napirendről azzal, hogy a három hét múlva ugyanúgy, újra napirendre fogom tűzni.

http://epa.oszk.hu/00800/00804/00080/5555.html