Illés Zoltán – A Fidesz környezetpolitikusa, Terézváros parlamenti képviselője

Sajtószoba

Terjeszkedik Budapesten a panama?


Sokkal nagyobb "ingatlanpanama-ügyek" vannak a VI., mint a VII. kerületben, és felmerül a gyanú, hogy megpróbálták eltussolni azokat - közölte Illés Zoltán, a Fidesz terézvárosi szervezetének elnöke és Hassay Zsófia, a Fidesz-KDNP kerületi frakcióvezetője.

Hassay Zsófia elmondta: jelentős azonosságok, párhuzamosságok vannak a VI. kerületi Andrássy úti paloták eladása és a VII. kerületi ingatlanbotrány között. Példaként említette, hogy a paloták eladása és a VII. kerületi ingatlanok értékesítése ugyanabban az időszakban - 2003 és 2005 között - történt. A pályáztatási technika is azonos, "tehát nincs pályáztatási technika" - tette hozzá a frakcióvezető.

Hassay Zsófia szerint nagyon hasonló volt az értékesítés is: általában olyan cégeknek adták el a kerületi ingatlanokat, amelyek aztán több áttételen keresztül, esetenként offshore cégek bevonásával továbbértékesítették azokat, míg végül követhetetlenné váltak az ügyletek.

Nem élhettek jogukkal

terézváros visszautasít

Terézváros Önkormányzata visszautasítja az újabb hitelrontó és rágalmazó kijelentéseket, miszerint azonosságot vélnek felfedezni és párhuzamot vonnak egyes Terézvárosi Fidesz politikusok a VII. kerületben kialakult helyzettel. (Önkormányzat)

Az is közös jellemző - sorolta a frakcióvezető - hogy az eladott ingatlanok lakói nem élhettek elővásárlási jogukkal, és volt olyan is (a VI. kerületi Andrássy út 21. vagy a VII. kerületi Király utca 15. alatti ház esetében), hogy a bérlők az újságokból értesültek az értékesítésről. A VI. kerületben is csak egy értékbecslőt foglalkoztattak szinte minden ingatlannál, akárcsak a VII. kerületben.

Hassay Zsófia elmondta, hogy a VI. kerületben összesen nyolc palota - az Andrássy út 3., 19., 21., 23., 47., 68., 8. és 52. szám alattiak - eladását vizsgálja a Fővárosi Főügyészség.

VII. ker.

Fővárosi szocialista forrásaink egyébként nem tartják véletlennek, hogy épp a budapesti MSZP jövőre esedékes tisztújítása előtt pattant ki a botrány. "Bár Hunvald (György, VII. kerületi polgármester) korábban támogató beszédet mondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása mellett, azóta sok idő eltelt, és már nem tudni, ki-kit támogat" – titokzatoskodott egyik informátorunk.

Az ingatlanbotrányba keveredő Hunvald így biztosan kiesik a fővárosi elnöki posztra esélyesek közül, de saját kerületében egyelőre bíznak benne, a héten ugyanis meggyőző többséggel választották meg újra az erzsébetvárosi MSZP élére.

Törvényes és feddhetetlen

Hunvald egyébként az erzsébetvárosi kerületi tévének azt mondta az ügyről, „az önkormányzat vagyongazdálkodási gyakorlata törvényes és feddhetetlen, vagyonvesztés nem érte a kerületet”. A polgármester hangsúlyozta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség egyelőre sem őt, sem az önkormányzat vezető tisztségviselőit nem hallgatta meg, így addig nem is mondhat részleteket a vitatott nyolc önkormányzati tulajdonú ház értékesítésével kapcsolatban – idézte a polgármester szavait a Népszava.



Ugyancsak a tévében a polgármester cáfolta a sajtóban megjelenteket, miszerint nyolc épület értékesítése során összesen 700 millió forint kár érte volna az önkormányzatot. Szavai szerint az elmúlt hat évben, mióta ő a polgármester - ezen időszakra, 2003-2004-re esnek a vitatott szerződések - egy esetben sem történt olyan, hogy egy ingatlant a forgalmi értékén alul értékesítettek volna, sőt.

A tételeket vizsgálva kiderül, hogy a legtöbb esetben ennél jóval magasabb árat kapott a kerület, nem ritkán a forgalmi érték, két-három, akár négyszeresét is - tette hozzá. Arról, hogy miért nem pályázaton értékesítették az ingatlanokat, azt mondta: erre 2004 december végéig nem adott lehetőséget a lakástörvény. 2005 januárjától viszont minden egyes értékesítés pályázat útján zajlott – állítja Hunvald. 

hunvald györgy

Erzsébetváros polgármestere 1965-ben született Budapesten. 1989-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végez agrármérnökként. 1990-ben kivándorol Ausztráliába, ahonnan két év múlva hazajön. Akkor szerzi meg külkereskedelmi diplomáját. Külkereskedelmi céget alapít és 1993-ban belép az MSZP-be. 1998-tól 2002-ig alpolgármester a hetedik kerületben. 2002-óta polgármester, 2006-ban országgyűlési képviselő és bekerül a Fővárosi Közgyűlésbe is, ám utóbbi két posztjáról lemond, hogy a kerületre koncentrálhasson.

Forrás:
http://www.fn.hu/baleset_bunugy/20081204/terjeszkedik_budapesten_panama/