Illés Zoltán – A Fidesz környezetpolitikusa, Terézváros parlamenti képviselője

Sajtószoba

Azonnal állítsák le a Duna-öböl feltöltését!


A csepeli önkormányzat és a környezetvédelmi hatóság másfél évvel ezelőtt adta ki az engedélyt arra, hogy építési hulladékkal töltsék fel a csepeli Szabadkikötő egyik Duna-öblét. A hatalmas méretű földmunkáról - a magyar törvényhozás, a Parlament épületét több mint kétszer lehetne színültig tölteni azzal az egymillió köbméter hulladékkal, amit most a Dunába öntenek - minden érintett hatóság és a csepeli MSZP-s pártvezetés is tudott. Ugyanakkor nem tájékoztatták sem a fővárosi, sem a csepeli közvéleményt, de még az ellenzéki önkormányzati képviselőket és a zöld civilszervezeteket sem arról, hogy építési hulladékkal rajzolják át Budapest térképét.

Naponta több száz kamion terhével öntik a Dunába azt az ismeretlen eredetű és összetételű hulladékot, melynek tartalmát az öbölnél senki sem ellenőrzi. Arra viszont már van emberi erőforrás, hogy őrző-védők seregével tartsák távol a sajtó munkatársait. Elképesztőnek tartjuk, hogy miután a Szabadkikötő őrző-védői megakadályozták a sajtó munkatársainak, hogy lefotózzák a munkálatokat, még a csepeli HÉV - azaz a BKV által fizetett - biztonsági őröket is mozgósították azért, hogy a sajtó ne készíthessen fényképeket az eltitkolt, hatalmas méretű hulladék-lerakásról.

Az öböl partján az elmúlt húsz év alatt többhektáros erdős-vizes életközösség alakult ki, gazdag állat- és növényvilággal, s ma ezt a sokszínű zöld területet árasztják el hulladékkal, teszik az életre alkalmatlanná. Az öböl feltöltése ezt az életközösséget is megszünteti.

Felszólítjuk Tóth Mihály urat, Csepel polgármesterét, tájékoztassa a kerület lakosság arról, hogy milyen megfontolások alapján engedélyezték a feltöltést, illetve a csepelieknek milyen hasznuk lehet a zöld környezet eltüntetéséből? Egyúttal arra kérjük Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter urat, hogy haladéktalanul állítsa le a környezetrombolást és indítson vizsgálatot az engedélyek kiadásának ügyében!

Forrás:
http://csepel.fidelitas.hu/blog/?p=202