Illés Zoltán – A Fidesz környezetpolitikusa, Terézváros parlamenti képviselője

Sajtószoba

Illés: Az árvizek megelőzése országos feladat


Illés Zoltán szerint a Sajó, a Hernád és Bódva egy évvel ezelőtti áradata, amelynek következtében házak százai dőltek romba, váltak lakhatatlanná, bebizonyította, hogy az árvizek megelőzését helyben nem lehet kezelni, ez regionális vagy országos feladat.

A vidékfejlesztési tárca vízügyekért is felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján hozzátette, hogy a kormány állta a szavát: június 30-ig megépülnek azok a védművek, amelyek egy esetleges újabb árvíz esetén megvédik mindazon településeket, amelyeket az elmúlt évben elöntöttek, veszélyeztettek a megáradt folyók a Sajó, a Hernád és a Bódva völgyében.

Észak-Magyarországon a folyók felső szakaszai mentén záportározók, vésztározók épültek, épülnek - mondta Illés Zoltán, megjegyezve: ha az elmúlt évihez hasonló áradat érkezne a folyókon, akkor nem alakulna ki olyan helyzet, mint tavaly, mert ezek a tározók és a megépült védművek megfogják a vizet. Az államtitkár elmondta azt is: a kormány 7,3 milliárd forintot költött az árvízvédelmi beruházásokra, és hosszú távon garantálható, hogy az árvíz által veszélyeztetett települések a jövőben biztonságban lesznek.

Forrás:
http://fidesz.hu/index.php?Cikk=164187