Illés Zoltán – A Fidesz környezetpolitikusa, Terézváros parlamenti képviselője

Sajtószoba

Mércét állít a Fidesz


„Nemcsak szebbek, okosabbak is vagytok, s az igazság is a ti oldalatokon áll” - jelentette ki Kövér László leköszönő elnök a Fidesz XIII. verőfényes szegedi kongresszusán, ahol a várakozásoknak megfelelően Pokorni Zoltán lett a Fidesz új elnöke, ő 490 szavazatból 460-at kapott. Az elnökségbe Kövér László, Áder János, Varga Mihály, Szájer József, Deutsch Tamás, Németh Zsolt és Kósa Lajos, valamint „újként” Rogán Antal került. A két póttag Sasvári Szilárd és Illés Zoltán lett. 


Orbán Viktor előadást tart a kongresszuson. Megtervezett világ Fotó: MTI

Orbán Viktor beszédében kifejtette, hogy „a magyar ember valójában nem pártot választ, hanem életszemléletet, sokkal inkább gondolkodásmódot, valami életmódszerűt. Tulajdonképpen, ha ezt a Fidesz nyelvére fordítjuk, akkor azt is mondhatjuk, hogy a magyar emberek leginkább pártok helyett jövőt választanak, lehetőleg személyes jövőt, és az emberek arról döntenek a választásokon, hogy ők hogyan akarják berendezni a saját személyes életüket.” 
Orbán Viktor szerint a polgári Magyarország jövőképével szemben nincs versenyképes, egyáltalán értékelhető másik jövőkép. A Fidesz lényeglátásával szembehelyezte az ellenzék obstrukcióját: „a mienkkel versengő másik leírása a kívánatos jövőnek tehát nincs, legfeljebb kákán csomót keresés, élő fába való belekötés, politikai epeömlés, esetleg a múltból föltörő atavisztikus munkát, kenyeret, »dipótáskás« szónoklatok”.
A leköszönő Kövér László megismételte korábbi, nagy vihart kavaró állítását, miszerint „csak bennünket érdekel, hogy mi lesz a fiatal családosokkal, lesz-e fedél a fejük fölött, lesz-e miből felnevelni a gyermekeiket, akik majd a jövő nyugdíjasait támogatják. Vagy megtanulják-e az iskolában, hogy hol lakott Vörösmarty Mihály (…) Négy év kormányzás után - mondtam -, 2002-ben ez az ország már nem lesz ugyanaz, mint volt a Fidesz kormányzás kezdetekor”.
Pokorni Zoltán megválasztott elnök szerint a Fidesz arra törekszik, hogy jelenlegi koalíciós partnereivel, elsősorban az MDF-fel tovább kormányozzon. Ahogy fogalmazott: ha rendezni tudják soraikat, a kisgazdákkal is. „A kormányzati együttműködést más ellenzéki pártokkal nem tartom lehetségesnek. A Fidesz politikája ugyanis nem egyeztethető össze semmiféle radikalizmussal, amely feldúlja a politikai intézményeket, szétzilálja azok működését, kizökkenti a társadalom életét a természetes medréből.”
Szájer József frakcióvezető sem kímélte az ellenzéket: „Az ellenzék alatt többnyire az MSZP-t értem, az SZDSZ lényegében nem jelent külön kategóriát, hiszen nem más, mint az MSZP segédcsapata, a MIÉP pedig egyszerre ellenzéke a kormánynak és az ellenzék többi részének. Egyetértek miniszterelnök úrral abban, hogy a mai ellenzéknek nincsen jövőképe. De vajon van-e programja? Sokan azt állítják, hogy programja sincsen. Én nem értek egyet ezzel a sommás ítélettel, igazságtalannak tartom. Az ellenzéknek persze rengeteg baja van, a szocialisták látszólag bővelkednek a miniszterelnök-jelöltekben, de valójában az eddig komolyan felmerült három-négy név kizárólag a Kádár-korszak utolsó, a választók 90 százaléka által 1990-ben demokratikusan leváltott kormány tagjaiból kerül ki.”

Forrás:
http://epa.oszk.hu/00800/00804/00164/10264.html